de várj még és ébredjünk fel kézen fogva.. *-*
olyan jó a mai napom :)
igazából szinte semmit sem tettem, csak fél 9 körül felkeltem és utána pedig egyből ide ültem a laptophoz :$ nem különösebben érdekel, mivel jó volt Cicuval, Wiriivel és Lauval beszélni tök sokáig msnen, majd rámírtak még vagy 20 ezren. :) annyi minden történik velem az utóbbi időkben, hogy húha! :D
nagyon örülök annak, amit Lau mondott, és remélem tényleg igaza van, mert már kezdte a remény lángját fellobbantani bennem. :)
találtam a neten egy nagyon jó képet. igaz, hogy ismeretlenek vannak rajta, de nekem nagyon tetszik és ez az új kedvenc :) Wiriinek is teljesen megtetszett, és egyszer csak írja msnen: majd, ha hazajön Olaszból (:D), akkor találkozunk 3-an, és csinálok rólatok ilyen képet. :) basszus Wirii. én kajak annyira megimádtalak :). ♥ és most nem a kép miatt értem ezt. hanem tényleg.. mert régen nem voltunk jóban, sőőt.. kimondottan utáltalak, de nagyon sokáig próbáltál a barátom lenni, és úgy tűnik nem hiába, mert ma már nagy imádlak és sokat jelentesz nekem :). nem tudom mi lenne velem nélküled, mert nagyon sok mindenben számíthatok rád, és segítesz akármilyen kínom-bajom van.. :) köszönöm neked és nagyon imádlak. ♥ Lauval is kezdek egyre jobban kijönni, és őt is tisztára megszerettem. :) szerda óta folyton 1 témáról beszélünk és kajak azt akarja Ő is, hogy nekem legyen jó :) ♥
szeretlek! -suttogom. -mindig is szeretni foglak. ♥
szerelmes vagyok és végre úgy érzem, hogy szeretek az lenni, és ez az érzés nem csak szar lehet. eddig mindig az volt bennem, hogy jó dolog szerelmesnek lenni.. csak nem szeretek annyira az lenni, mert nem akarom, hogy valaki a mindenemmé váljon. most viszont.. most örülök ennek :) persze meglehet, hogy leginkább az emberektől függ. remélem így van, és most, hogy csak mellette érzem ezt remélem Ő nem csak egy srác, hanem A srác.. :) ♥
nincs szükséged jelmezre és szupererőkre ahhoz, hogy az én hősöm legyél. :$
úgy gondolom, hogy egy kb. 1 évvel ez előtt bejegyzésemben itt freeblogon nem éppen jó sráchoz írtam a szuperhős kifejezést, hiszen kiderült róla, hogy mekkora egy faszfej, akiben nem lehet bízni. sajnos túl sok időt pazaroltam rá, és nem törődtem másokkal. a szavak pedig csak úgy elhagyták a számat, mert akkor teljesen be voltam sózva, hiszen ő volt az első szerelmem és a rózsaszín ködtől nem láttam. kedvére játszhatott velem, de ez többé már nem fog előfordulni. lényegtelen.. ami elmúlt, elmúlt.. csak tanulok a hibáimból, amik erősebbé tesznek :) többé már nem fog más a két szék közé dobva elhagyni.
úgy érzem, hogy a szuperhős kifejezés CSAK Rád illik :). ♥
-Mit szeretnél legjobban ezen a világon?
- Hogy ne tűnj el belőle... ♥
szerintem ez jogos! :) :$ boldog vagyok, szeretlek.. :) annyira sokat jelentesz nekem. :$ ha tudnáád.. húú! :) :P ♥
azóta nemhogy megszerettem, de meg is őrülök érte. ♥
tudom, hogy régen jelentkeztem, de van rá okom. :)
ezek a felelősök minden miatt:
www.worldofbrooke.gportal.hu [gp-s blogom]
www.formspring.me/doripossible [kérdezz]
www.facebook.com/dori.szekeres
ja és még 1 napig lehet szavazni a Hegyalja Fesztivál-os izékra.. most én is megkérnélek benneteket, hogyha időtök engedi, és tényleg szeretnétek segíteni, akkor szavazzatok Eszenyi Dórára az alábbi linken: http://hegyaljafesztival.hu/index2010.php?link=vote&voteid=4 nagyon szépen köszönöm előre is. 2. helyen áll jelen pillanatban, és 100 szavazattal van lemaradva EDDIG. remélem hamar összejön még az a 100, sőt akár több is. a mai napon eddig 233-an szavaztak rá, és reméljük, hogy ez a létszám csak nőni fog. :) de komolyan.. légyszíves támogassátok Őt a szavazatotokkal. ;) *-* Előre is köszönöm szépen. örök hálám, ha ezt a 3 kattintást rászánjátok.
dóri.
Ez az egész történet még 2008-ban történt. Akkor még nem sejtettem, hogy majd egyszer Ő lesz az az ember, akire mindig támaszkodhatok. Aki itt lesz nekem, ha szükségem van rá, és akinek itt leszek, ha szüksége van rám :).
Anno még egy suliba jártunk, de sajnos elment.. Ennek ellenére mi tartottuk a kapcsolatot. Összejárogattunk, beszélgettünk, usw.
Valójában az egyik barátnőm révén ismertem meg, akivel egy házban lakok :D 2008 nyarán rengeteget futottunk össze. Volt, hogy több napot egymás után vele töltöttem. Hülyéskedtünk, képeket csináltunk, beszélgettünk.. Aztán kiderült, hogy ugyan olyan pöttyös fölsőnk van. Éppen kamoztunk, és mindkettőnkön az volt, miközben fagyit ettünk. Így alakult meg a PFS :). Majd nyáron amikor a Toldi udvarán sétálgattunk, odaértünk a bokrokhoz, ahonnan előpattant Ádi. Eléggé érdekesen nézhettünk rá, főleg, hogy mit keres ott.. Aztán így elkezdtünk magunkat bokrosoknak hívni. XDDD Gobi, Ádi és én. Rengeteget szórakoztunk.
Gobival rengeteg felejthetetlen élményem van. Mint ő is említette 10 oldal sem lenne elég ahhoz, hogy leírjuk, mi minden történt velünk.
Volt ezer meg egy szitunk. Memóriakártyás, sk8-es, mozis, esős, bokros, bálnavédős, életképes, sok emberes, usw.
Vannak videóink, képeink, amik nálam mappákba vannak rendezve :D
Igazából rengeteg mindenről eltudunk beszélgetni. Pl.: éljenek a huszonéves faszi dokik XDDDDDD usw. Sok marhaságot éltünk át együtt.
Rengetegszer segített átvészelni egyes időszakokat, és úgy érzem én is neki. Szerintem ha ő nem lenne, akkor nem biztos, hogy még itt lennék. És ez nem túlzás. 2008 nyarán nekem teljesen életveszély volt forgalomban közlekedni. Mindig megindultam véletlenül a piros lámpánál, és ő kapta el a kezemet. Amikor pedig szerelmi bánatban szenvedtem és nem egyszer tettem kárt magamban miatta, akkor ő rángatott le a földre és szúrt le, hogy térkel észhez. Rengeteg mindent köszönhetek neki.
Suliban szünetekben is csomót szórakoztunk, de amikor elment másik iskolába, akkor egy picit megszakadt a kapcsolat. De nem hagytuk, hogy ennyi tönkre tegye a barátságunkat. Msn-en beszéltünk, összefutkostunk, egyebek.
Egyszer írtam neki msnen, hogy D&G és felkacagtam, hiszen az egy márka. Viszont én arra gondoltam, hogy Dóri & Gobi :D Na mindegy..
Mostanában hogy volt ez a rossz idő nem nagyon találkoztunk.. :S És valamilyen oknál fogva nem is nagyon beszéltünk.. Nem akartam, hogy ez rámenjen a barátságunkra, ezért írtam neki, és már kb. 1 hete tökjól beszélgetünk, mint régen.. de komolyan. Most kifejezetten boldog vagyok :)
Most nyáron lesz majd, hogy 2 éve ismerem, és jóban vagyunk. Remélem ebből a 2évből lesz még 22 :D Ez most nagyon jó érzés, hogy úgymond visszakaphattam őt és vele együtt az életem egyik részét, hiszen nem egy, nem kettő dolog történt velem az alatt, amióta ismerem, és most, hogy újra beszélünk olyan jó, hogy újra visszaemlékezhettem ezekre a SZÉP dolgokra :) Kifejezetten örülök! :)
Gobin kívül még van rengeteg barátom, akiket fontosnak tartok és nagyonnagyon szeretek, félreértés ne essék!
Most képek következnek majd..
dóri.![]()
sajnálom, de most muszáj ezt megtennem.. már lassan fulladozom, annyi mindent el kell intézem. ez nem fér bele jelenleg az életembe. de nem törlöm! azt soha :) majd még jelentkezem, remélem..
dóri.
fájdalom, hiányérzet.. mi lassan szétszaggat..
annyira örültem ma valaminek.. :/
<3
ez a 2 bejegyzés még most is igaz rám..: http://kudara.freeblog.hu/archives/2010/02/10/csak_ugy/ és http://kudara.freeblog.hu/archives/2010/02/06/hajnali_bejegyzes_nem_a_legjobb/
dóri.
azt hiszed csak úgy ki tudsz szállni az életemből? hát tévedsz!
hiányzol.. szeretlek.. szükségem van rád..
nekem ez így nem megy.. rossz nélküled.
jelenleg teljesen úgy érzem, mintha egy szakadék szélén állnék, ahonnan nincs visszaút. teljesen kivagyok. összeomlottam..
"felejtsetek nem is voltam, egy ismeretlent leltek holtan.. a földön csak álmomban voltam." hát kb.. de mindegy.. ez van.. ez jutott nekem.. nem lehet mindenki a történetének a vége happy end.
dóri.
csináltam gp-s oldalt. aki akarja nézi és olvassa, aki nem az meg nem.. természetesen NEM fogom sem törölni, sem hanyagolni ezt az oldalt. csak most úgy kell nekem.. valahova ki kell teregetnem, hogy mi volt velem aznap.. nem maradhat minden bennem.. és nincs is senki, akivel megtudnám beszélni :/ kell az oldal címe? - írsz msnen, és megmondom.. vagy nem.
dóri.
január végén/február elején kikértem azoknak a véleményét(akiket elértem), akiket szeretek. majd még frissülni fog, de most ezekre válaszolnék.
Szabbie: aranyos, kedves, néha "mufurc" vagyis.. inkább makacs. szép.. 
könnyen haragvós 
válaszom: teljesen egyetértek abban, hogy makacs vagyok, és könnyen megharagszom. viszont van, amikor hülyülésből csinálom :"D kedvtől függ.. viszont nem vagyok sem aranyos, sem kedves főképp nem szép :"D tegyerek(L):DDD
Szinti: szeretem a dórit, nem kicsit nagyon.: D rettentő őszinte, és puritán ember. benne megbízok...sok rossz érte már, de úgy érzem képes tovább lépni. neki bármit el lehet mondani, segít, ha tud. egy igazi kincs.*-*
válaszom: én is nagyon szeretlek, szinti :) tény és való, hogy szókimondó vagyok :"DD valóban képes vagyok tovább lépni, de te akkor meg se szólalj :"D köszönöm a kedves szavakat, jól esik, viszont nem érzem magamat kincsnek. mondjuk.. nézőpont kérdése :"DD
Niki: Hát, az egyetlen ember volt akiben megbíztam. Akadtak mások is, de leginkább ő. De annyi gondja van, hogy mára már közönyös lett. Semmivel sem törődik de elvárja, hogy vele törődjenek. De mindezek mellett nagyon szeretetre méltó, hisz sokmindent letett már az asztalra. De az utóbbi időkben kifordult önmagából. Valahogy régen jobban megtaláltam vele a közös hangot.
válaszom: nem lettem közönyös, csak mivel olyankor tudsz csak rám írni, amikor kiakarod magadból beszélni a bánatot, akkor hogy legyek jófej? utálom az érdekbarátokat. nem várom el, hogy velem törődjenek. tudtommal, nem kértem tőled 1x sem, hogy kérdezd meg mi a bajom, vagy próbálj meg segíteni. párszor nyíltam meg neked igazán, akkor is ráfáztam(lásd: lacis ügy, ami miatt szintén én lettem a szajha). szeretlek niki, csak azt nem bírom, hogy sokszor tökre elküldesz a picsába, utána meg akarsz velem beszélni. és azt is megjegyeztem, amikor szintit kezdted el ócsárolni azért, mert a barátságunk már nem a régi. valóban kifordultam önmagamból, és nem vagyok a régi. és régebben elismerem.. jobban kijöttünk.. :/ de ami elmúlt, az elmúlt. nem jön vissza többé. ettől még szeretlek, és örülök, hogy vagy nekem.

Dodó: édes bédes ari bari cuki muki imádni való(L):G
válaszom: XDDDDDD szeretlek dodó. ennyit tudok mondani :"DD
Szandika: háthát dórika:D a korához képest nagyon is érett. eleinte ha nemis voltunk olyan nagyon jóban az azért volt mert túl fiatalnak gondoltam. de rájöttem h nagyonis érett jól gondolkozik dolgokról. aranyos.vicces és szeretek vele camozni XD meg aztis szeretem amikor az utcán félóráig sírunk valamihülyeségen:D és sajnálom h mostanában csak ritkán találkozunk:/ de azért szeretlek =)
válaszom: igen, régebben nem nagyon voltunk jóban, de a tavalyi évvel minden megváltozott :) nem vagyok aranyos :"D és vicces vagyok, mert mindig történik velem valami hülyeség :"D jajj igen, veled kamozni élvezet, komolyan mondom :"D főleg a 8 coff. háhá :"D persze, hogy fél óráig sírva röhögtünk a kacsán, baszod :"DDD igen, eléggé hiányzol már a hülyeségeiddel együtt, dehát majd a nyáron pótlás lesz, te csaj :) <3
Heni: szép, kedves, megértő, lelkitársnak való, őszinte *_* <3
válaszom: nem vagyok szép meg kedves :"D megértő :O ó.. :P pirulás lesz :"D egyébként hencsicsucsocsicsu :) <3
Noncsu: nagyon jó a stílusod (wagyis jól öltözködsz : D ) aranyos,kedwes,jószíwű,megértő és titoktartó,nagyon szereted az állatokat (ezt is csak blogodról tudom :É ) és hát nem tudok többet írni...:É :D remélem ennyi eléglesz : )
válaszom: köszi, de talán azért tartod jónak, mert kb te is :"D igen, valóban szeretem az állatokat :) hm.. minthogyha henivel összebeszéltetek volna, pedig nem is ismeritek egymást :"D nem vagyok aranyos, kedves :"DD (LLL)
Dáwid: jófej,szép,kedves,alkonyatfüggő ami nembaj mert énisazvagyok :OxD ö hátolyan dóris ja.
válszom: alkonyat függő. persze, hogy az vagyok :"D most beszóltál? :"D igen az vagy, mert folyton arról beszélek, és már megszeretted. dóris.. XDDD köszi dáwid. :DDD szeretlek meg a hugodat is <3
Dorii: hááát kedves:D jóbeszélőke:P:D megmegnemtudom:$XD
válszom: jó beszélőke? te beszélsz? xDD jaj az a sok emlék :) kitörölhetetlen! fuss úgy, mint egy lány (terjesztő:Poci). meg az a sok dombon ülés, meg a titanic :) meg a D. :)
~bővül.
dóri.
késztetést érzek, hogy írjak.. és hogymi ez? majd a bejegyzés végén elárulom ;)
a mai napom jó volt :) reggel voltam évfolyamtársaimnál gyakorolni a helyesírásira. törin röpdogát írtunk, de mivel tegnap ráírtam mindent a térképemre (közben meg is jegyeztem.XD), ezért tudtam :) de a tz-m 3-as lett XDDD. lols. tesin szekrényt ugrottunk, mi még vissza vagyunk Fanniékkal, majd holnap osztályozza le. stbstb. mivel maradtunk Fannival 2ig, mert mondom nem fogok hazajönni, mert akkor vissza nem megyek :"DDD ki kellett volna mennünk, de felmentünk Robertával meg Fannival könyvtárba. fél óráig ott voltunk és olvastunk. jó volt :"DDD. egy kis nyugi nem ártott a verseny előtt. aztán 50kor elkezdtünk lefutni a cuccokért, majd vissza az emeletre, be a 19-es terembe, és na kezdjük :"DD kellett húzni sorszámot. pontosabban kódszámot. 18-as lett az enyém *__* imádom ezt a számot :))) hát volt az elején egy tollbamondás, sztem az jól sikerült. aztán 5 feladatos feladatlap. 14:21kor neki álltunk 14:27kor készen voltam XDDD nem volt nehéz, egyáltalán. tök könnyű volt :))) na de kíváncsi leszek, hányadik helyezést érem el. amúgy nem csak én voltam ilyen gyors. Fanni, Vanda, Máté, Bence, stb.. várom a holnapi délutánt :))) drámaszakkör és röpi. yeeep :))) jó lesz, nagyon. Daddy's Girl, ugye? :"DDD érti, aki érti. vagyis aki látott ma :"DDD de csak az Adri tudja, miért :$.. egyébként csináltam új oldalt (nem mondom meg hol, és mi a címe:"DDD. pár ember tudja, aztán csővan). na már sztem elmondhatom, miért éreztem késztetést, hogy írjak ma. twitteren már írtam, amint megkaptuk az sms-t: Reni 15:34-kor megszült :) nagyon örülök NekiK :) alig várom már, hogy hozhassak róla képet. egyébként pont tegnap beszéltünk róla anyával Corsoba :O tuti, hogy kis rockersrác lesz, vagyis csak azt fog hallgatni :"D ahogy ismerem Bazsit :"DDD Remélem nemsokára tudok hozni nektek képet Ábelről :)
dóri. (brookie.)
csak párszor jelentettem valakinek valamit, már ha jelentettem. teljesen egyedül érezem magam.. már komolyan egy két lábon járó léleknek érzem magamat. ha annyira sokat jelentenék bárkinek is, főleg a "barátaimnak", akkor legalább éreztetnék velem. nem kell, hogy puncsoljanak, meg stb.. és ez most tényleg akinek nem inge ne vegye magára.. most így érzem magam és pont. jelentéktelen kis senkinek.
volt már jó pár példa, hogy azt mondták nekem, hogy értékes és különleges ember vagyok. na látom.. de tényleg.. nem érzem magamat annak. nem tudom miért lennék értékes, hát még különleges.. jó.. mostanában észreveszek olyan dolgokat az életben, amik mellett eddig csak elmentem. amióta már voltam egy hajszálnyira a haláltól, megtanultam értékelni az életet, és őszintén szólva örülök, hogy még itt lehetek. persze sokszor úgy érzem énis, hogy az egész világ ellenem esküdött, de elég egy szó, egy mondat, egy ölelés, és máris tovább tudok lépni.
van olyan, akivel épp ezek miatt kedves vagyok és szeretem. de van, aki nem tesz meg semmit, csak ha egyedül van hirtelen megtalál.. na azokkal bunkó vagyok. tudjátok.. azt adom, amit kapok.
most úgy ennyi. ja és köszi! :) *tudja kinek szól.
dóri.
nem írom le, hogy mi volt. akit érdekel, megkeres, elmondom, nevetünk, szomorkodunk. a lényeg: egy csomót fényképeztem, és tök jó képek lettek (szerintem :). sőőőt. Eszter néninek is tetszett. Jenő bá'-ék 'műsora' tetszett a legjobban.. xD balett.. lols. ja meg a 3-asoké. Andrááás :DDD de olyan aranyosak voltak, amikor mutatták a szivet :) ja meg a vámpírjaim is jók voltak (LL). aztán smink igazítás, ivás, evés. aztán pihi, majd tánc. de olyan dolgok derültek ki, hogy utána már teljesen elment a kedvem az egésztől. ha valamihez nincs kedvem vagy nem tetszik, az látszik rajtam. nem tudok olyan dologhoz jó képet vágni, ami tökre nem jön be. és ez így nagyon szar volt. azok a dolgok.. a wc-be.. még jó, hogy nem vagyok srác. ilyenkor örülök neki. mert ha mondjuk én láttam volna a tükörbe.. :| m1.. ejtsük ezt a részt. eginkább csak ültünk az osztályba a vége felé Bettiékkel, de ő már 8kor elment, mert nem érdekli ez az egész. tökre olyan volt, mintha az ablak előtt mennének el az emberek.. Nikivel kinyitjuk, kinézünk.. oké.. nem mondom el mit csináltam.. :D Betti nagy nehezen elindult.. :D teljesen kivoltam. 20x kérdezte meg Márk is meg a Dani is hogy táncolunk-e de 20x mondtam mindegyiknek, hogy nem.. :D blabla. aztán most több mindent nem tudok írni.. nem jut eszembe már semmi, SOS. segítettem elpakolni, majd spuriztam haza és találkoztam Dia papájával, aki elkezdi: látom dóri, te is szépen készültél.. :D
annyira rossz ez így.. :/ Szabbie komolyan már tökre nem vágom, mi van. alig írsz, és közben meg szeretnék segíteni.. tudod milyen szar érzés, hogy akarok, de de nem tudok, mert nem hagyod? :(
ui.: ich liebe dich ******.<3
dóri.
amikor mentünk Bécsbe, akkor teljesen olyan érzésem volt, mintha nem jönnék vissza többet. mintha kiköltöznénk. és hát az az érzés, amit éreztem, és átjárta az egész testemet.. az.. egyszerűen megmagyarázhatatlan. mintha búcsúznom kéne. és annál pedig nincsen rosszabb érzés. megköszönni az együtt eltöltött időt. megköszönni, hogy volt nekem. lezárni egy barátságot. lezárni egy életet. elválni a barátaimtól, majd hátat fordítva, néha-néha visszanézve és integetve búcsúzni tőlük. nem lehet mit mondani. a szavak a torkodon akadnak. próbálod lenyelni őket, pedig tudod, ha megszólalnál elsírnád magadat. nézel okosan, és csak azt várod, hogy valaki megöleljen és mondjon valamit. valami szépet, valami jót. de nincsenek szavak.. elmész valahonnan, s elindulsz valahová, valamiért. és hogy miért? mert van rá okod. vagy nincs? de, biztosan van.. bőröndbe pakolod minden cuccodat. ruhákat, cipőket, könyveket, emlékeket, fényképeket, élményeket, gondolatokat. ráülsz és összehúzod a zippzárat. majd kicsit később eltávolodsz. az autóból kinézve látod az elmosódott fákat és más egyéb, kivehetetlen figurákat. csak úgy száguld az autó az autópályán. mind e közben te gondolkodsz.. és felejtesz. vagy nem.. egy idő után elhalványul minden, mi sebet ejtett rajtad. vagy inkább csak enyhül a fájdalom, hiszen valami egészen más érzés veszi át a helyét.. a hiány. megsárgult emlékképek. elhalkult hangok, mondatok. elfelejtett emberek, tulajdonságok, helyek, épületek. vagy mégsem? hisz hogyan tudnád elfelejteni az egész életedet? hogyan tudnád ennyi idő alatt elfelejteni azt a helyet, ahol felnőttél? egy szép emlék leszel nekem, mi néha néha megtalál, s elidőzik nálam, mosolyt csal szemembe, majd tovább is száll. de nem feledem, ami volt és van vagy akár még lehet, téged megtartalak magamnak. nem kérek már szavakat, nem kellenek mások által nekem álmodt álmok..
a szerencse az, hogy nem így történt.. és visszajöttem, nem kellett búcsúznom. de majd egyszer.. talán.. de ne mostanában legyen. most annyira összerázódtam emberekkel.. most annyira jó minden... most.. boldog vagyok/voltam.
ui.: szeretlek. amit érzek, az egészen más.. ha rád nézek, szívem megremeg. amikor velem beszélgetsz majd ki ugrik. amikor úgy érzem, hogy szeretsz legszívesebben úgy magamhoz szorítanálak, mint aki soha nem akar elengedni. néha elegem van az egészből, de egy újabb mondattal/szóval ismét magadhoz láncolsz.
dóri.
elhiszem, hogy senki sem lehet egyforma, de nem tudom mit kell 'köpködni' meg lefújogni embereket. most ezen teljesen kiakadtam. jó csak azért, mert én szeretem Rob-ot. jó, de akkor is. hd-n olvastam egy cikket, ahol róla írtak híreket. és a kommentárokba szajkózták, hogy jaj ez színész? örüljön, hogy van melója.. meg hogy: biztos azért nem mert vetkőzni, mert nincs izma.. na erre a kommentárra találtam írni, hogy: nem attól fog jól kinézni egy pasi, hogy akkora, mint egy szekrény, és tiszta izom.. nem Rob-ot védem, ez csak személyes vélemény.. na de akkor is.. jó pasi és PONT. :$:O szal ja.
persze ez az egész más dolgokban is megnyílvánulhat. van aki kosarazik, van aki röpizik, aki focizik, korizik, bmx-ezik, usw(és így tovább).
meg van aki bélyeget gyűjt, pengetőket(mint én is:$), és van, aki mondjuk szereti az ereklyéket, és mindent megtenne azért, hogy mondjuk ...... gyűrűje rajta lehessen.. fú ezt most nagyon nem szeretném ecsetelni. apám főnökének van. nem is írom le még a nevét se az ereklyéknek.. annyit elmondok: 1. világháborús dolgok.. csak azért nem mindegy, hogy valamihez vér tapadt-e vagy sem. főleg, hogy nekem az ilyen dolgoktól végigfut a hideg a hátamon, de mégsem mondom, hogy jaj, de gáz.. melyik korból jöttél, hogy bélyegeket gyűjtesz? stb.. én tökre el tudom fogadni, hogy mindenki más milyen.. van aki nem. hát és? ebben most még jobban látszik, hogy nem vagyunk egyformák ;)
dóri.
bementem suliba, megnéztem még az utolsó meccset, hülyültünk Robertáékkal. meg adogattunk. aztán 3an maradtunk a végére; Lola,Roberta,én. hülyültünk :) aztán amikor jöttünk haza Lolával, akkor ugyebár elbúcsúztunk óh :D megyek át a lámpánál és jött velem szembe Dávid O_O. hozzátenném: régen láttam! azt kell róla tudni, hogy fekete haja van, szembelógó, és van 2 aján pc-je. hazakísért. rövidítettünk, a házak között jöttünk. aztán volt egy csaj, aki ott ült a lépcsőn, de olyan megvető pillantásokat küldött felém, hogy komolyan mondom, már frusztrált. :/ Dééévcsi megnyugtatott.. és kiderült miért volt olyan reakcióval a csaj. Dávid volt barátnője. még meg is lepődem, hogy ugyebár köszönt nekünk.. na mindegy. örülök, hogy láttalak :).
d.
1: a német dogám 4-es lett, mert benéztem egy feladatot.. XD megcsináltam az irodalom fogalmazást. nekem tetszik :O:$ írtunk nyelvtanból röpdogát. hozzátenném: szünetbe tanultam meg, szal örülök a 4-esnek :D táncolnom nem kellett, mert jó vagyok. (H) :DD drámán hülyültünk Robertával :) meg ugyebár így mindig kérdezgeti a tanár, hogy az volt a jó v. az volt a rossz.. én meg mondom: az volt a jó, hogy csütörtökön forgattunk videót a csajokkal, mire elkezdtünk röhögni Fannival :DDD. aztán volt olyan, hogy ki kellett küldeni valakit, és mondani állításokat, neki meg ki kellett találnia, hogy ki mondhatta. Bence kimegy.. Roberta elkezdi: webkam.. mondom uhhh.. XD bejön Bence , elmondjuk neki, elkezd röhögni, de kitalálta :D hát majdnem lefordultam föntről :D de egyébként nayon jó volt :D utána egy szituációt kellett csinálnunk és én Márkékkal lettem volna, de ÁB-vel helyet cseréltem, így a Robertával szintén hülyültünk XD. csak az volt rossz, ami dráma után történt.. nem értek egyes embereket.. én is eléggé nagy hangulatember vagyok, de nem vagyok ennyire robbanékony.. m1.. a lényeg az, hogy megoldódott, már nincs harag a baráti társaságban :D
2: jajj.. fárasztó napom volt. nem kicsit.. töri doga.. ehh.. csaaak 3 oldalas volt.. tökmindegy. a lényeg az, hogy Vikivel megbeszélgettük az évszámokat. XD irodalomból szerencsére nem írtunk röpdogát, pedig ígérte a tanár. mindegy, jobb is :D matekon kiderült, hogy pénteken abból is tz.. -.-" 17én(?) asszem..lesz iskola fogászat .. utálom a nőt, annyit kell erről tudni, de majd akkor megyek Gabi nénihez, hogy írjon nekem papírt hogy ne nyúljon a fogamhoz, mert megharapom. amúgyis van fogszabályzóm nem sokára ....... és nekem azt ne basztassa, mert megbasztatom a fejét. köszönöm :) egyébként irodalomból megint kell fogalmazást írni.. hajléktalanokról. van egy pár ötletem, de akárki írhta nekem még ötleteket msnen (A). sőt.. írjatok is. meghálálom :D Eszter nénivel (of, töri tanár) beszéltem a versmondóról.. csak mivel beteg voltam nem kaptam verset, pedig most így a végére tényleg kedvet kaptam :O de megígértem, hogyha lesz valami akármi másik, akkor arra majd megyek ;). jaj ma kellett mondani egy színészt.. mondom omg, nem jut eszembe senki, csak én XD de a végén Robert Pattinson-t mondtam(A) :). egyébként ma van röpi meccs, már 2kor elkezdődöt, fél5-5ig tart.. majd lassan elindulok :) lementem segíteni Juditnak :). felragasztottuk a hálóra azt az izét, ami az out-ot(nemtudomhogykellírni) jelképezi ugyebár :). és jön alexa, integet.. Judit meg köszön.. én beszólok: nekem bezzeg nem örült ennyire. hát Fanni dőlt a röhögéstől. XDDDD úgy szeretem. olyan kis őrült :DD. ma nagyon tombolós napja volt neki is és nekem is :D haha. komolyan mondom reggeltől fogva olyan gyomor görcsöm van az idegességtől, hogy nagyon.. -.-"" blabla.
ui.: egyébként Beatles kiállítás van a suliba :"DDD. én meg elkezdtem énekelni a Twist and shout c. számot :) :$
dóri.
itt vagyok, éjfél elmúlt. magamba vagyok fordulva. nem kicsit, nagyon.. gondolatok cikáznak a fejemben, nem tudom mit tegyek. itt ülök az ablak mellett, nézek ki, nézem az autókat. rálátok a főútra. nézem azt is. teljesen kihalt. pár autó megy el.. nem csodálom. ilyenkor nem sokat járkálnak. minden normális ember alszik, csak én nem.
izzad a tenyerem, folyik a homlokomon a víz.. félek. félek, hogy elvesztem Őt. ááh.. nagy szükségem van rá. olyan érdekes érzés a szerelem.. életemben egyszer 2x voltam igazán szerelmes, mégis 3x törték össze igazán a szívemet. sok sebet ejtetettek rajta emberek. és a heg nem gyógyul be. sokszor újra-és újra felszakad, de sosem múlik el igazán. de ha feltépik, hogy is múlna el?? és így ilyenkor még jobban tud fájni.. meglátok egy embert, akihez egyszer sok közöm volt, leperegnek elöttem az emlékek.. az életem.. felfoghatatlan.. és fáj.. fáj ott legbellűl.
most.. most annyira egyedül érzem magamat.. :/ annyira utálok fent lenni.. mert ilyenkor senki nem beszél velem, hogy elterelje a figyelmemet. ilyenkor a nyakamba zúdul minden. 'megzavar a csend, idegesít a zaj..' ez annyira igaz.. utálom a csendet, mert összezavarodok, és ilyenkor minden előjön. mellette idegesít a zaj, mert az a felfordulás.. meg.. akkor olyan, mintha kitépnék az agyamat, mert nem tudok semmire rájönni.. hol vagyok;mit csinálok.
fájnak a gondolataim.. egyszerűen égnek. és az a baj, hogy nem tudok tőlük szabadulni. először minden teljesen jó.. mert a jó dolgokra gondolok, majd mögéjük nézek, és leránt a mélybe. egyszóval magamba zuhanok. futnék, menekülnék, de nincs hova. egyedül vagyok. úgy elfelejtenék egy pár dolgot, de képtelen vagyok.. érezném, hogy valami hiányzik.. valami nem a régi. fogja vagyok egy szónak, egy álomnak.. olyan jó lenne, ha a legszebb álmunk valóra válna, nemde? és a legrosszabb rémálmunk pedig messziről elkerülne. megpróbálom a szavak magamba szívni, átélni, átérezni. álom lenne? nem. ez a valóság. egy tükör, amibe belenézhetek. láttam már magamat benne, de most valamiért fénytelen. jelenleg mennydörgést szeretnék.. villámlást.. fényeket. hogy ne csak az utcai lámpa, a Hold, a csillagok és a számítógép fénye világítsa be szobámat. nem akarok villanyt kapcsolni, mert nem szeretnék felkelteni másokat. de most érzem, hogy eluralkodott a depresszív hangulat. lehet, hogy amit írok, abban nem mutatkozik meg, de én érzem.. mert nem stimmel valami. a szemem könnybe lábad minden újabb és újabb mondatnál. lehet, hogy mások nem látnak a sorok mögé, nem is baj. leginkább ezt most csak magamnak írom. na szóval.. jó lenne egy kis eső, hó.. vagy akármi.. villámlás is jöhet. most az utam mellém szegődhetne. nem szeretném, hogy csak egy perc legyen. nem, nem. ezt nem.. ismét egyedül lennék. a kimondott szavak talán már csak vergődnek. céltalanul kopognak, mint ahogyan talán az esőcseppek kopognának az ablakon. itt fekszek a földön, takaró a hátamon. fázok. jéggé fagyva. könnyeim tisztítják a szemem, hogy jobban lássak.. ezt hittem, de most rájöttem, hogy nem látok semmit a betűkből, teljesen homályos minden.. ilyenkor rengeteg mindenre felfigyel az ember.. csönd.. miért van ekkora csönd? hallom, ahogy kimegyek a konyhába, hogy valakik beszélnek a folyosón. hallom, a hűtő halk hangját. érzem, hogy az ereimben lüktet a vér. amennyire fázok, legalább az melegít. ideképzelek egy embert. magamelé egy jelenetet.. talán az éetem fordulópontját. kinyújtam a kezem, megfognám a kezét, megsimítanám az arcát, érezném az illatát, de csak a levegőt markolom. kiáltanák egyet az éjbe, de ne tudok megszólalni.. gombócot érzek a torkomba és olyan, mintha még lenyelni sem tudnám. már záporozva hullanak a billentyűzetre a könnyeim. kinézek az ablakon, de mire már idáig elértem a bejegyzésemben már a csillagokat sem látom. felhők mögé bújtak. nincs kihez szólnom. kinyitom az ablakot. egyre jobban fázok, de azért kihajolok az ablakon.. nézem hátha feljebb az égen ragyog egy csillag, de nem. sós ízt érzek a számban. könnyem íze, mi még mindig megállíthatatlanul patakzik. tehetetlen vagyok. onnan indultam, oda tartok. egyedül vagyok.. valóban. olyan, mintha a mellkasomon lenne egy nagy kő, mi nyom lefelé. mingyárt beszakad a mellem. eddig nem tudtam miért nem kapok levegőt. most már tudom, mert ez elzárja a levegő útját.. valamiért a gondolataim elterelték erről a figyelmet. ilyen nagy és hatalmas kő van körülöttem még több száz. érzem. és beléjük botlok. próbálok föltápászkodni, de egyikről, a másikra vetem magam. nem tudom igazán mik ezek. lehet, hogy homokszemek, kavicsok vagy nagyobb kövek. kinek hogy. nekem inkább sziklák. csöndben próbálom áttörni a falat.. nem tudom mi van mögötte. lehet, hogy Ő. lassan már képtelen leszek áthatolni rajta.. pedig volt, hogy sikerült. most is kéne.. de fogy az erőm. fáj mindenem. vajon meddig bírom még? talán egy ölelés enyhítene a fájdalmon. ez a legkevesebb amit kérnék, de talán ezt sem kaphatom meg. hogy is kaphatnám meg? csak falak vannak körülöttem, amit úgy érzem egyre inkább közelednek. a sötét sarkak nevetve tekintenek rám.. be kell látnom.. nincs itt senki. nincs kit ölelnem. legfőképpen nem Őt. maximum álmomban. minden szertefoszlik. talán valahol, messze valaki még gondol rám. na de ki? és miért nem keres fel? annyi mód lenne rá.. és én sem lennék ilyen állapotban. egyedül vagyok.. mostmár egészen biztos. SZERETLEK! szükségem van rád.. hiányzol.
dóri.
hát gyerekek jelenleg tele vagyok életkedvvel.. :D akinek szar kedve van, az nyugodtan zaklasson, és felvidítom valahogy, mert jelenleg pörgök, mint állat.. :D:D ittunk ma energiaitalt, de nem hiszem, hogy attól pörögnék még mindig :DDD
bele is kezdek az irogatósdiba.
csütörtök; nagyon jó volt :D úgy nem nagyon emlékszek már dolgokra, hogy i volt órákon.. a német utánira emlékszem, amikor Bence csak beszéltbeszélt, és én meg mondtam neki, hogy legközelebb a szádat rúzs helyett teknokollal kend be.. Alexa elkezdett szakadni..:D lehet, hogy így nem vicces, de az én előadásmódomban (A). egyébként Bence megtörölte a száját elkezdi: nem is vagyok kirúzsozva.. xD aztán másra nem emlékszek, csak a tesire, ami elmaradt, és kosármeccs volt :) kaposvár(toldi) - barcs. Fannival mi a 4-es srácot néztük Robertáék meg a 8-asat. és persze, hogy elém állt a 8.as, Robertáék meg fényképezték.. XDDDD. na de ebben az volt a lényeg, hogy amikor elmentünk kidobni a másik öltözőbe a pogácsámat, akkor megyünk vissza tirnaterembe, és az egyik barcsi srác elkezdi: gyeretek be cicák, segítsetek lehúzni a gatyámat.. mi meg elkezdtünk röhögni.. hát azért eléggé.. :D:DD akkor amikor már játszottak, akkor elkezdtünk olvasni, hogy mi van a mezükre írva.. vmi olyasmi volt hogy Dráva Völgye Középiskola Barcs. ja.. :D asszem.:D aztán órák után elkergetett minket német tanár.. -.-" és akkor mi elmentünk 3an;Roberta,Fanni,én csokomaxba, Alexa megkajált. én meg azt hittem ott hagytam a pénztárcámat, szal visszamentem, levert a víz, mire rájöttem, hogy rátettem az énekkönyvemet(A). Roberta kiakadt, hogy milyen hülye vagyok. XD aztán mentünk Alexáék lépcsőházába, és ott hülyültünk. :D előszöris zeneszámokat találgattunk ki, stb.. aztán csináltunk Joshi barát-osat..(nem tudom, hogyan kell írni..), csa mi úgy csináltuk, hogy Robcsi barát. van videó.. :D NEM TESZEM FEL. XDDDD kameránál: Alexa. műsorvezető: Roberta. a páros: Jolán - ezlennékén. és Katinka - őpedigFanni. XDDDD hát nagy volt.. :D most is azt a vidit néztem, és bekönnyeztem rajta. xD aztán jöttünk vissza edzésre. direkt átküldött a másik térfélre, ahol a kicsik voltak.. 4en voltunk; Adri, Fanni, Alexa, én.. és már tökre elegünk volt, szal hagytuk, hogy megverjenek minket.. XD hulla voltam, amikor jöttem haza. X_X és haza jött apu is :}
péntek(ma); hát a talajgyak.-ból 4-est kaptam, aminek örültem, mert nem számítottam jobbra :D inkább ez a gyűrűs dolog érdekel :}. meg mindig is a röpi.. :} jövőhéttől jön a szekrényes.. azt se nagyon csípem, de ha kell, hát kell.. szal nem spanoltunk össze, de ez van. ha valami nem megy, vagy egyéb, akkor is simán ki lehet próbálni. nem tudom ki hogyan áll vele, de én állok elébe az akadályoknak. igaz sokszor inkább egy nagy levegővétellel lehet tovább lépni, vagy folytatni, de mindegy.. na tök8. ma suli utén megint mentünk csokomaxba, ahol vettünk energiaitalt, kábel meg ilyen bogyót.. igen gumicukor.. :D és utána találkozunk Alexával, aztán megint mentünk a lépcsőházukba hülyülni és megláttuk a Lolát meg a *****-t O_O.. hát azért ezt nem néztem volna ki belőled :D azt hittem jobb ízlésed van, na mindegy.. :D a lényeg, hogy neked tetszik :} blabla.. anyáméknak hazudtam, hogy hol vagyok, és rá is basztam, mert bejöttek elém suliba, hogy majd kocsival elvisznek stb.. én meg azt mondtam benn vagyok, ők meg osztűly előtt voltak O_O én meg hát Alexáéknál a lépcsőházba.. :$ mindegy.. elmondtam, oké.. segáz.. :D utána hívott a Roberta meg az Alexa, hogy vajon mi lehet velem, de írtam sms-t, hogy minden oké, ne aggódjanak :D azért jól esett ám, hogy érdekel, mi van velem :D :} Roberta neked meg SZORÍTOK! :} ;) és egyébként NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI AKÁR MA GONDOLT RÁM, ÉS ELŐRE IS AZOKNAK, AKIK MAJD HOLNAP ZAKLATNAK EZZEL! :} (LLLLLLLLLL).
dóri.
máshová vágyok.. nem szeretnék itt élni. jó, persze.. akik itt tartanak, azok a barátaim, de igazából már nem köt ide semmi.. és.. én el szeretnék költözni. most nagyon akarom Ausztriát. nagyonnagyon. és.. ez olyan nehéz. nem fogom leírni, hogy MO-n bellűl hol élnék legszívesebben, mert akkor lebuktatnám magamat.. :$
mindegy. a lényeg az, hogy most motoszkál bennem egy érzés.. valami féltékenység féle. mert az előbb olvastam valamit, amit minden nap elolvasok, és hát.. :$ jó mindegy, hagyjuk. az illető olvassa a blogomat, és nem szeretném előtte lebuktatni magamat.. :D ez csak egy érzés, de nekem Ő sokat jelent :/..
egyébként a mai napom csodálatos volt :D. csak azt sajnálom, hogy Adri megsértődött valami miatt. de remélem nem velem van bajod :/. reggel még olyan jól elvoltunk, amikor meg megkérdeztem mi a baj, nem válaszoltál :(.. basszus.. ez nemtetszik így nekem. egyébként csak azt írom le, amelyik órán volt valami érdekes. törin Robertával végig leveleztünk :D tök jó volt. egész órán röhögtünk. Betti megszólalt: Kati néni.. mi meg: Györgyi néninek hívják..XDDD Robertával meg a faszvonat. xD jaj istenem, de bírom azt a lányt :D tele van életkedvvel :D tech. hát akkor folytattuk a levelezés, és hát H.Z. bá eléggé szar kedvében volt, mert elkezdett üvöltözni.. ;o még ezt is beleírtuk a levélbe :D utána meg elkezdett mindenkit le bambuszmedvézni.. ;o akkor vágtunk a piciknek ilyen nem tudom mit. fejenként 10et kellett volna csinálni, mi ketten csináltunk fejenként 2-t. XD beszéltünk a nyárról. megkérdezte Robcsi, hogy nincs-e kedvem majd a nyáron a Balaton átúszáson vele kicsit melózni :D mondom dehogynincs :PP. és mondtam, hogy tök jó lenne tényleg. mire ő hogy ő is szeretné :D :). tesin csacsacsáztam Fanninak :D (nemtudom, hogy kell írni.. ). elkezdtünk szakadni. XD és hát megint lamaradtam a 'felmérésről' talajgyak.-ból. de gyűrűztem.. :D jó volt :). srácok szaltóztak. na.. ebből volt is promléma. előszöris a Langival nemtom mi történt.. után oké lett minden. erre elkezdtek verekedni Márkkal, mire valaki odarohant, hogy: Judit néni, Judit néni verekedneek!.. -.-" én ott áltam a gyűrű és a szaltózók között, és jött valaki, és megkérdezte: mi van itt? mondom: verekednek.. aztán szétszedték őket. Langi bedurcázott, elment az öltözőbe. Judit mondta neki, hogy forduljon meg vagy mennek az igazgatóhoz.. hát nem fordult meg. a továbbiakat elmondta Márk, de most nem ecsetelném tovább. ő.. aztán 5. órában infón írtunk vmit. és Zsófi ült mellettem. a hülye azon röhögött, hogy ami nekem nem fért ki, átírtam a túl oldalra. XD és Dávidék meg elkezdtek azon röhögni, amit mondott a tanár. "... kielégíti a ..." tanár elkezdi: nem tudom mi ezen olyan vicces... -.-" Zsófival egymásra nézünk megszólalunk: mert hülye. mi tudjuk. XD teljesen rosszul vagyok, mert kibaszottul fáj a fogam.. :/ de kaptam most az ívemhez egy zöld gumit :). hát eléggé rossz kedvemben voltam akkor is, amikor eljöttem. és ***** megkérdezte, hogy jöhet-e velem, csak mert jó lenne beszélni, én meg mondtam neki, hogy most inkább mennék egyedül, mert nincs kedvem most másokhoz :/.. remélem nem sértődött meg ezen.. na m1..
dóri.
egy csajnál láttam ilyen ****-n, és én is akarok írni egy hasonlót. csak persze az én verziómban. rettentően tetszett. igazából a vágyairól ír :) meg is mondtam neki, hogy szeritem rohadt jó lett :)
bele is kezdek:
végzek az általánossal, kijárom a gimit, talán az egyetemet is.
anyuéktól benyúlok egy kevés pénzt.
és elindulok..lesz rajtam egy tök jó fekete magassarkú cipő :D, piros csőnaci, és egy hosszított vidám hatást keltő póló. és nekivágok.. a számomra mindig is csodás Német- vagy Franciaországnak. lesz egy ferrarim *_* jó nem. de lesz egy jó kis fekete kocsikáám :). lehet, hogy maradok itt.. még nem tudom, de akkor is ez az úticél. én nem leszek tömegcikk, hogy én is New Yorkba akarjak költözni, mint szinte már annyian.. amúgyis utálom a nagy tömegeket, a felfordulást és a nyüzsgést. és ott pont az van. nem nekem való hely. inkább vagyok az az érdekesen őrült típus. szóval.. igen.. nyitok majd egy kis kávézót. egy kis város széli kávézó lesz. egy olyan hely, ahová ha belépnek az emberek meglátják a valódi álmokat, és szívesen visszatérnek. nagy, mahagónifa asztalok és székek. minden asztalon lesz 3 piros illatos gyertya. egy nagy, egy közepes és egy pici. lesz rengeteg féle süti, kávé, forrócsoki és egyéb innivalók. nagyon harmonikus kis kávéház lesz. narancssárga falak lesznek, és hozzá illő kis tárgyak, vagy akár úgymond kiegészítők. lesz egy idős bácsi, aki minden nap betér hozzám, és mindig ugyan azt a fekete kávét fogja inni. mindenkivel kedves lesz. szép ragyogóan fog majd mindig rám mosolyogni, de talán sosem ismerem majd. itt fogok venni egy gyönyörű kertes házat, és lesz egy aranyos gondenretviverem, aki ha hazaérek a munkából rám ugrik, és hozzá a kis piros labdáját, hogy játsszak vele. lesz egy kedvenc helyem.. az is egy kávézó lesz. ami az egyik ismerősömé lesz, és oda fogok bejárni szintivel hetente 2-3 alkalommal. elmeséljük, milyen napunk volt, és hogy teltek a napjaink. végre valakinek igazán megnyílhatok majd, aki tudom; hogy sosem fordítaná ellenem a titkaimat. majd visszatérnék Magyarországra (ha viszont itt kezdenék el mindent), akkor pedig Kaposvárra, és elkezdenék itt is építeni egy jövőt. természetesen mindez alatt is a színész szakmában szeretnék forogni. ez vagy teljesül vagy nem, de biztosan fogok tenni érte.
hm...
...ez most a valóság, vagy csak álmodom?! :$
dóri.
ami nem öl meg, az megerősít.